Hogy mi is volt Zamárdiban…
Hétvégén újra megrendezésre került a II. Balaton Bike Weekend. Voltak jó koncertek, party, sör, fürdés a Balatonban és egy órás égszakadás. Nem tudom, ki hogy van vele, de én még kibírtam volna ott egy-két napot. Vasárnap sajnos véget ért, de az élmények megmaradtak.
Péntek este megérkeztünk a barátnőimmel Zamárdiba. Bár a Székesfehérvári vonat szokás szerint késett, én meg motorral hamarabb odaértem, azért sikerült megszervezni a találkozást. Egyből sátorállítás, bikini fel, sör a kézben és irány a Balcsi. A víz nagyon kellemes volt, sötétedésig ott voltunk. Az első koncert a Piramis volt, azon sajna nem voltam, de a sátortól hallgatva jók voltak. Később játszott a Hooligans, ahol nagy meglepetésemre egy volt osztálytársnőmmel futottam össze... fesztiválokon kicsi a világ. Az este legjobbja persze Blöró volt és a Blues Company. Nagy tombolás volt rajtuk, valószínűleg azért, mert a legtöbb ember addig elérte az ehhez szükséges alkoholmennyiséget. Hajnalig ment a party, aztán mindenki elfoglalta az alvásra alkalmas helyét, ki a sátorba, ki a motor mellé, ki a fűbe…
Szombat reggel agyhalál, a sátorban 40 fok. Az egyetlen létezésre alkalmas hely ilyenkor a strand, úgyhogy újra fel a bikinit, és be a vízbe. Délutánra sajnos minket is elért a vihar, amit a legtöbb ember a sörsátorban, vagy a saját sátrában vészelt át, bár akadt olyan is, aki kint sétált… Én személy szerint az áramelosztóhoz kikötött sátramban, ami annyira beázott, hogy egy – két cuccom még mindig vizes. A vihar után mindenki előbújt, majd indult a koncertekre. A rossz idő miatt a nagyszínpadot összerakták, és így a zenekarok a sörsátorban játszottak. A repertoárt a No Thanx kezdte, bár véleményem szerint nem igazán illettek a motoros találkozó hangulatához, majd ahogy később kiderült, nem csak az én véleményem szerint. Az est fénypontja a Zorall volt. A Bules Companyhoz hasonlóan hatalmas műsort csináltak. Közben újra üzembe helyezték a nagyszínpadot, ahol a Karthago játszott. Én már csak a sátorból hallgattam az "Apáink útján"-t. Az utolsó zenekar a Jerry Lee Lewis Emlékzenekar volt, akik hajanlig zenéltek…
Másnap eljött a találkozónak a legrosszabb része, mikor mindenki hullafáradt, sátrat kell bontani, és még vár ránk a hazaút. A barátnőim elég korán elmentek, úgyhogy én sem tudtam sokáig húzni az időt, úgyhogy felpattantam a motorra (valójában inkább felszenvedtem magam), aztán indulás. Laza 80 km-es út, viszonylag eseménytelenül zajlott, azt kivéve, hogy egyszer véletlenül áthajtottam a piroson. Remélhetőleg mindenki sikeresen hazaért, majd két hét múlva Siófokon találkozunk!
Fotó: www.balatonbikeweekend.com
Szerző: Berta Ágnes
