Minden nagy név kitett magáért a FEZEN-en

2017. augusztus 10. 2:00 | Fanni

A FEZEN 20. évfordulója alkalmából nagyobb bulit csapott, mint eddig bármikor.

2017-ben ismét ellátogattunk a FEZEN-re. A tavalyi év óta egyre kevésbé a megszokott látvány fogad minket. A 2016-os FEZEN-en a Fesztivál helyszíne gyökeresen megváltozott. Immár 2 nagyszínpad fogad minket, s a koncerteken kívül is egyre több szolgáltatás játszik szerepet a közönség szórakoztatásában. Összességében, a FEZEN helyszíne szép lassan egyre inkább hasonlít a nagy fesztiválok stílusához. Ide értve az apróbb elemeket is, pl. színes esernyök, lámpások, illetve körkivetítök, melyek a programfüzetüket elhagyott vendégeknek segítenek eligazodni a napi programokban.

A közönség tagjai közt továbbra is erös túlsúlyban vannak a rockerek, s a mellettünk elhaladó emberek néhol különös öltözékei - mint sétáló müalkotások - nagyban hozzátesznek a Fesztivál együttes élményéhez. Az emberek nagyon sokan vannak, s igazi fesztiválozókhoz méltóan törökülésben tarkítják a földet, azaz – a höség következményeképp – a fü helyett a porban foglalnak helyet. Aki jobb állapotban van, az ülve, mások fekve.

A fellépökre nem nagyon lehetett panaszkodni. Rendesen odatették magukat, nem hanyagolták el a közönséget. Alice Cooper bebizonyította nekünk, hogy tudja, hogyan kell hatalmas show-t csinálni. Leesett az állunk attól, amit a lassan idöskorba lépö énekes és stábja a színpadon müvelt. Volt ott minden bohóctól kezdve a kényszerzubbonyon át a guillotine-ig.

Glenn Hughes megcsillogtatta híres aranyhangszálait, Shaggy, régi kedvenc rádiós slágereink atyja pedig fantasztikus hangulatú müsort csinált a höségben. A fesztivál záró napján a The Offspring és Scooter léptek fel a nagy nevek közül, s mindkét együttes jócskán kitett magáért.

Összességében a legnagyobb várakozásnak örvendö elöadók egyike sem okozott csalódást a közönségnek, közülük mindenki a maximumot hozta, így mindenki felfelé görbülö szájjal, büszkeségtöl duzzadó mellkassal hagyhatta el a helyszínt.

Reméljük, a FEZEN továbbra is folytatja feltörekvö fejlödését, és emellett hü marad rock-metál orientált profiljához is. S talán hamarosan a Rammsteint is megnézhetjük a fehérvári nagyszínpadon. ;)



Szerző: Fanni
MÉDIAAJÁNLAT
KAPCSOLAT
DESIGN BY DESIGNSTREET.HU