A By Night új arculata

2013. március 14. | Neccy

Változások vannak a By Night csapat háza táján. Már a madarak is csiripelik, hogy valamire készülnek a srácok. Most lehull a lepel, a csapat jelenlegi mozgatórugói: Bérces Ádám és Mits Roland meséltek nekem.

Azért eddig is elég jók voltatok. Honnan jött az átalakulás ötlete?

Ádám: Miután már nem Ati volt a csapatvezetőnk, kicsit leültünk, habár ez külső szemlélőként nem annyira látszott. Úgy gondoltam, hogy ennél sokkal több van bennünk, és ideje még több színt és életet vinni a bulijainkba. Szeretném, ha úgymond az elejéről kezdenénk. Célunk, hogy a By Night ne csak egy egyetemi buli legyen és az országban is egyből tudjanak kikre gondolni, ha meghallják a nevünket.
Több átalakuláson is átestünk az utóbbi időkben, mind támogatók, mind pedig az összetételünk terén. Az eddigi energia italos támogatónkkal megszűnt az együttműködés, az új szponzorunk a narancssárga vadászos rövidital lett, nyilván tudjátok mire gondolok. Jelenleg már hivatalos fotósunk is van Varga Balu (Varga Balázs Photography) személyében, aki igazán profi képeket készített rólunk. Mindez nem jöhetett volna létre Kórosi Tibor (HairVision) segítsége nélkül, aki a helyszín mellett profi csapatát is rendelkezésünkre bocsátotta, hogy tökéletes séróval pózolhassunk a képeken. Természetesen ők fognak minket „kezelésbe venni” majd a buli előtt is. Új belépőként csatlakozott támogatóink sorába a PartyFashion.eu is, akik kiegészítőikkel dobják majd fel kinézetünk.
Már említettem, hogy a csapaton belül is voltak változások, egyik új tagunk Mits Roli lett. Szerintem ő erről sokkal szívesebben mesél, mint én.

Roli: Ugye úgy indult el az egész, hogy Veszprém legjobb dj-it hozzuk el Nektek egy helyen, egyetlen parti keretében. Ádámmal ötletelgettünk, hogyan dobhatnánk fel még jobban a bulikat. Igazából már az elejétől fogva szóba került, hogy a csapat tagja legyek, de most láttuk elérkezettnek az időt. Kicsit mély vízbe is kerültem egyből, hisz sokat segítek Ádámnak a szervezésben. Nem csak én vagyok új a társaságban, vendégként Matthew Lenner csatlakozik köreinkhez, színesítve a buli hangulatát és megcélozva a középiskolás korosztályt is. Németh Dániel, alias D.D. Kobe már nem tagja a team-nek, új MC-nk lesz Tibes személyében. Fubu is már csak néha felbukkanó tag, így tulajdonképpen 7+1 fős lett az állandó csoportunk.

Az új By Night csapat tagjai:  Arpee
                                         Blade
                                         Chris Stevens
                                         Dj Bérces
                                         Dj KissAttee
                                         Dj Mazu
                                         Dj Mits
                                         Tibes

A srácok egy igazán fergeteges partival debütálnak az új formációval. Az időpont április 9., jól jegyezzétek meg, mert olyan jön, amiben még tuti nem volt részetek. Egy igazán exkluzív bulira számíthattok, amit garantáltan kár lenne kihagyni.
A megszokott árakkal várnak minden bulizni vágyót, lesz italpromóció is, meglepi ajándékok, a jó hangulat pedig természetesnek vehető. Limuzinnal érkeznek majd a helyszínre a srácok csinos hostess csajok kíséretében, akik egész éjjel a színpadon táncolnak majd.

Csajok figyelem!

Ha Te is szívesen lennél a szerencsés lányok között, úgy érzed, elég jó vagy hozzá, akkor most itt az alkalom. Belecsöppenhettek a Play-girl-ök életébe egy estére. Keresik a srácok azokat a bevállalós lányokat, akik szívesen betanulnának egy koreográfiát, kísérnék őket a limuzinnal, majd fent a dj pultban is velük buliznának.

A jelentkezés részleteiről itt olvashattok: https://www.facebook.com/events/587728524590305/?fref=ts

 

Ha a srácok új arcára lennétek kíváncsiak:

https://www.facebook.com/VargaBalazsPhotography?fref=ts

 

Képek az élőkészületekről:

https://www.facebook.com/pages/Hairvision/168642809861741

 

Akik pedig majd nem tudnak betelni a bulival, azoknak jó hírem van. VEN-en is lesz By Night buli 2 helyszínen is, valamint a csapatkocsmákban is fognak zenélni külön-külön.

Addig is naptárakat elő! Április 9. By Night, Veszprém.



Szerző: Neccy
MÉDIAAJÁNLAT
KAPCSOLAT
DESIGN BY DESIGNSTREET.HU