Klipforgatás az aulában

2012. november 21. | Neccy

Több, mint 150-en gyűltek össze Tibes dalának klipforgatásához csütörtökön az aulában, mely ez időre külön rendelkezésre állt az egyetem jóvoltából. A tömeg izgatottan várta a kezdést. Sokan nem fértek a bőrükbe, vagyis inkább az új Pannon Egyetemes pólójukba, melyek a PEHÖK támogatásával készültek direkt erre az alkalomra. Volt is tolongás, hiszen csak az első 200 embernek garantálták az ajándékot.

A közösségi oldalon terjedt a hír, hogy Tibes végre elkészíti méltán híres dalához, a Pannon Egyetemhez hivatalos videoklipjét. Ehhez kerestek statisztákat, akik szívesen szerepelnének a klipben.
A kezdés kicsit csúszott, de ez cseppet se szegte kedvét a várakozóknak. A felvétel előtt a klip rendezője, Pusztai Ádám alias Prd vázolta elvárásait és elképzeléseit. Bulizós tömegjelenet volt a feladat, mely a klipben különböző szögekből lesz látható, köszönhetően az Egyetem Televízió technikai segítségének. Jött is a csapó egy, Tibes pedig belecsapott a lecsóba és nyomta is a szöveget, a közönség pedig egy rapbulit idézve adta is a hangulatot. Aztán jött a csapó kettő, három...közbe azért mentek a szivatások is: volt, hogy nem az elejétől adták be a zenei alapot. A hangulatot csak fokozta, amikor a Pannon Egyetem helyett a Gangnam Style szólt a hangfalakból, Tibes pár egyetemi arccal elkezdte a híres koreográfiát, majd az első nevetések után már a jelenlevők is tomboltak. Emellett felcsendült a Call me baby című szám is, amitől még inkább partihangulatba került mindenki. Az utolsó előtti felvétel a sokadik csapóval már igazán profira sikerült, ezért utoljára egy kicsit más koncepcióval történt a rögzítés, melynek végén Tibes a tömegbe vetette magát.

Nyugodtan mondhatom, részemről mindenképp, hogy felejthetetlenül sikerült a forgatás és az a pár jó hangulatban eltöltött óra. Aki lemaradt, sajnálhatja.

A teljes klipre még várni kell, addig is itt a zene, ha még nem menne kívülről: https://www.youtube.com/watch?v=DYK8hXKie8o



Szerző: Neccy
MÉDIAAJÁNLAT
KAPCSOLAT
DESIGN BY DESIGNSTREET.HU