Meseregény halálról, álomról, virágokról

A Virágzabálókat határozottan lehet nagyregénynek hívni, ugyanis közel 800 oldalas műről beszélünk. 5 fejezetre különül el, melyekben mindig más szereplő szemszögéből ismerjük meg újra ugyanazt a történetet. Mivel Darvasi nagyon érti a dolgát, egyáltalán nem úgy tűnik, mintha ugyanarról a történetről lenne szó. Minden fejezet egy kicsit hozzátesz, egy kicsit elvesz az eddig megismert világ képéhez. Sosem tudhatjuk meg, pontosan mi történik a szereplőkkel.

Ebből kifolyólag nagyon álomszerű lesz a regény. Összefolyik a realitás és a fantázia, az álom és a valóság. És akkor még nem is beszéltünk a csodás lényekről, mint Koszta Néróról, a fűmuzsikusról, Mama Gyökérről, Féreg Úrról és Levél Úrról. Az egyik főszereplő, Pallagi Ádám is a csodás lények közé sorolható, az egész lényét körbelengi a halál, az áttetszőség, a fehér látomás képe.

Ha már megemlítettem, beszélnék a halál jelentőségéről a regényben. Ez az ütközési pontja a regénynek, minden erről szól. Szenvedélyesen tárgyalja Darvasi a halált, a megélését, a túlélést. Szinte minden oldalon jelentkezik valamilyen módon a halálkép, de nem nyomasztó sötétségként, hanem ragyogó csodaként. Darvasi minden egyes szava csillog, ékesen szól mindenről. A halál megszépül, a csoda elérhetővé válik, az álom életre kel.

Minden szereplő szimpatikus, az olvasás gördülékenyen megy, az atmoszférája különleges, szerintem érdemes kipróbálni. Azoknak tudnám ajánlani, akik szeretik a szép fogalmazást, örömüket lelik a csavaros, csillogással teli megfogalmazásban, és nem rettennek meg a nagyságtól, a monumentális történetektől. Mese felnőtteknek.

Ha a realitást élvezed az olvasásban, ha nem szereted a bizonytalanságot, az álmokat, ha rettent a mézes-mázas, szokatlan nyelvhasználat, nem a te regényed a Virágzabálók. De ki tudja, lehet, hogy győzedelmeskedne feletted. Tégy egy próbát!