Kortesprogram és InverzEgyetem a VENted csapattal

2012. április 27. |

Hazárdmegyén keresztül a Kortesprogrammal, gázpedált tövig nyomva és trükkösen – halált megvető bátorsággal – vezetve. Ezek után az InverzEgyetemen okosodva, megtudhattuk, milyen vétségeket követtek el a híres és hírhedt film hősök, a címe Börtön viselet akkor és most. Ez volt a csütörtök délelőtt a VENted-el fűszerezve.

A Burn Arénában igazi Duke-fiúsan indultak a Kortesprogramok. Egy karton akadálypálya, mint Hazárd megye állt előttünk, és a kis zöld- és narancsszínű, távirányítós versenyautóké lett a főszerep. A pálya veszélyekkel teli, kacskaringósan kanyargós és szinte életveszélyes. Egy-egy ugrató, a pálya végén két oszlopot megkerülve kell célba érni az indulási helyre. Első összecsapásként a távirányítót a RapVEN-es Tibes és az InVENtors-ék Gergője kapta meg. A verseny néha még a pályán kívül is zajlott, de a „zsűri” kiegyezett az erős döntetlenben. Utánuk a VENstren csapat, akik talán még soha nem láttak, ilyen vad paripákat és az Úttörőktől az orosz Gópé Nyikolajeviccsel vívták meg a „harcot”. Őket a szabályok nélküli vezetés jellemezte, összeütközve keringőztek a pályán és nagyon nehezen mondtak le a távirányítóról. Végül Kata a VENtedtől és Polinszky Dávid versengtek. Kata, gyors indulásával a vezetés mestere. Ezzel szemben Dávidnak nehezen indultak a dolgok, az eltévedés magas fokára hágva. Aztán valahogy az autók kezdtek megszaporodni és először csak három, majd négy autó száguldott teljes káoszt okozva. Senki nem akarta abba hagyni és az Aréna, cikázó kis autókkal telt meg. Persze mindenki nyertesként, büszkén egy-egy VENted-es pólóval távozhatott.

     Az InverzEgyetemen a VENted, negyedikként lépett a színpadra az Úttörők, a RapVEN és a VENstren után. Szegi Balázs rendőrbiztosúr lépett a színre, igen szigorúan rendre utasítva a néző közönséget. Elindult a FREE DOSSZIÉ… A bűnügyeket filmek segítségével mutatta meg a felelőtlen egyetemista társaságnak. Bár az elején egy kicsit bezavart az asszony bevásárló listája, a rend őre haladt tovább az anyaggal. A Pretty Woman film volt az első. Ahol, mint tudjuk, Róbert Júlia és Gere Richárd esetét mondja el, persze rendőr nyelven. Ez után az Egri csillagok csoportosan elkövetett garázdasága volt a téma és Jumurdzsák és csapata magánlak sértése. Mind ezek után az egyik leghíresebb bűntény következett. Miszerint D. Vader, birodalmi állampolgár, O. Kenobi, régi ismerősével összeszólalkozott, a Halál csillag nevű szórakozóhelyen. Kenobi, Vader mostani munkakörére tett megjegyzéseket. Kata képe is előkerült, mint veszélyes bűnöző. Zárásként a Titanic nevű kétes hírű gőz hajóján elkövetett bűntényt tárta elénk. Dicaprio elcsábította a kiskorú Kate Winslet-et, mivel annak gyémánt nyakláncát akarta ellopni. A hajó fekete dobozán rögzítésre kerültek a Kapitány utolsó szavai, és ezzel zárta a műsort: „A hajó kettétört, de ez még csak a jéghegy csúcsa.”



Szerző:
MÉDIAAJÁNLAT
KAPCSOLAT
DESIGN BY DESIGNSTREET.HU