INDUL A HEGY KARRIERGYÁR

2012. április 20. | PG

A Borsodi Hegyalja Fesztivál idén a fesztiválpiacon egyedülálló új programhelyszínnel jelentkezik. A Hegy’ Karriergyárban fesztiválon Magyarországon először jelennek meg önálló helyszínen gyakornoki programok, HR-üzenetek és a munkavállalók lojalitásának erősítését célzó aktivitások. Kelet-Magyarország legnagyobb zenei rendezvényén „nem nyakkendős közegben” találhatnak egymásra leendő gyakornokok, potenciális munkavállalók, munkáltatók, kkv-k, nagyvállalatok, az állami szektor képviselői, HR-esei, oktatási intézmények, pályázók és az üzleti élet szereplői a Hegy’ Karriergyárban.

A Hegyalja, mint az ország egyik legnagyobb fesztiválja, és mint felelős zenei nagyrendezvény, a Hegy Karriergyárban elsősorban azoknak a gazdasági szereplőknek, oktatási intézményeknek és állami szereplőknek kínál megjelenési lehetőséget, amelyek már eddig is aktívan tettek a régió foglalkoztatottsági mutatóinak javításáért. Azoknak a vállalatoknak, amelyek már az egyetem, illetve a főiskola idején keresik a legjobbakat, gyakornoki programjuk belépőt jelenthet a Hegy Karriergyárba is. Azok a felsőoktatási intézmények és szakiskolák, amelyek piacorientált alap és mesterszakjaikkal, szakirányú képzéseikkel hozzásegítik a leendő munkavállalókat a sikeres álláskereséshez, szintén megjelenhetnek a műszaki értelmiségiek és műszaki szakemberek körében legnépszerűbb magyarországi fesztiválon.

Karrier- és csapatépítés megzenésítve

A vállalatok, a felsőoktatási intézmények és a fesztivál együttműködésén alapuló kezdeményezés abból a szempontból is újdonságnak számít, hogy a hazai fesztiválok történetében először egy programhelyszínen valósulhat meg egy „üzleti találkozó”, egy „szabadegyetem”, egy „állás-, karrier-, és vállalkozói börze” jellegű program fesztiválkörnyezetbe ágyazva.

A Hegy Karriergyárban megjelenő munkáltatók különleges lehetőséget kapnak arra, hogy elnyerjék leendő dolgozóik bizalmát, vagy erősítsék jelenlegi munkavállalóik lojalitását, hiszen a világörökségi környezetben megrendezett fesztivál iránti elköteleződés az itt megjelenő vállalatokra is kivetül. A válság jelenlegi szakaszában a szaktudás és a munkavállalók elkötelezettsége, valamint a nem pénzbeli motivációs eszközök felértékelődnek, így ez különös jelentőséggel bír.

A Hegyalján a bérlettel érkező fesztiválozók aránya minden más hasonló magyarországi rendezvényhez képest a legmagasabb, így a fesztiválon megjelenő márkák, vállalatok számára nem csupán egy délután áll rendelkezésre arra, hogy átadják üzeneteiket: a Hegyalján négynapos folyamatos jelenléttel tervezhetnek, ami jelentősen növeli üzenetük bevésődésének esélyét.

Hegy Karriergyár: belépés csak nyakkendő nélkül

Amellett, hogy a Hegy Karriergyárban résztvevő cégek HR-esei már a fesztivál helyszínén megismerhetik a leendő pályázókat, gyakornoki programjaikat a fiatal munkavállalók, pályakezdők saját közegében mutathatják be. A vállalatok jelenlegi munkavállalóiknak csapatépítő tréningeket, programokat szervezhetnek azon a fesztiválon, amelyre a kelet-magyarországi zenerajongók sajátjukként tekintenek. A felsőoktatási intézmények – a vállalati résztvevőkkel egyenrangú szereplőként – ismertethetik meg a hegyaljásokkal képzési rendszerüket, valamint mindazokat az előnyöket, amelyeket az iskolák kínálnak leendő hallgatóiknak. A Hegy Karriergyárban a tudásalapú munkaerő-piac és gazdaság valamennyi szereplője megtalálhatja számítását, így az innovatív kisvállalkozások, start-up cégek is kötetlen közegben, a megzenésített nyaralás helyszínén építhetik tovább üzleti kapcsolataikat.



Szerző: PG
MÉDIAAJÁNLAT
KAPCSOLAT
DESIGN BY DESIGNSTREET.HU