Völgyre fel!

2010. július 21. |

Újra itt a várva várt Művészetek Völgye és mondhatni, hogy lassan felnőtt korba lép, hisz most lesz megrendezve 20. alkalommal. Már csak azért is érdemes részt venni a július 23. és augusztus 1. között megrendezendő programokon, hogy együtt ünnepelhessük a jubileumot.

Közel 1500 program várja az odalátogatókat körülbelül 80 helyszínen: Kapolcson, Taliándörögdön, Vigántpetenden, Monostorapátiban, Öcsön, Pulán és Nagyvázsonyban. (A programok megtekinthetők részletesen a www.muveszetekvolgye.hu oldalon.)

Koncertek, színházi előadások és különféle művészeti- és kulturális bemutatók  és kiállítások közül válogathatnak a vendégek. Csak hogy néhány példát említsek:  régészeti kerekasztal kerül majd megrendezésre a kapolcsi bronzkori Királykő földvár 2011-es régészeti feltárásának előkészítésével kapcsolatban, valamint Borkultúra a Balaton-felvidéken című konferencia. Ott lesz még Hobo, aki idén minden települést körbejárva egy fa alatt árnyékos helyen mikrofont vesz a kezébe és műsort ad. A kapolcsi Malom-szigeten a Muharay Színpadon 150 fellépővel a magyar tájegységek kultúrája mutatkozik be: Kalocsavidék, Palócföld, Baranya, tolnai Sárköz, Galgamente, Bukovina, Vas megye, Rábaköz. A lényeg, hogy érdemes lesz leutazni a Völgybe és mivel mégis csak jubilálni fog, lesznek majd különféle akciók és az adakozni vágyóknak is lesz lehetőségük segíteni a borsodi árvízkárosultaknak.
Én személy szerint még nem vettem részt ezen a rendezvénysorozaton, de egy barátom ezt mondta nekem róla: „Színdarabok, népzenék, kiállítások. Rengeteg sétálás mezítláb a napon, esőben, köveken és betonon. Versíró estek, ivászat... szóval ez a Völgy. De ezt nem lehet ennyivel leírni, mert annál összetettebb. Addig úgy sem értheted, amíg nem voltál ott!” Hát remélem, hogy idén sokunknak sikerül mindezt átélni, szóval: Völgyre fel!



Szerző:
MÉDIAAJÁNLAT
KAPCSOLAT
DESIGN BY DESIGNSTREET.HU