Csak szabadon

2010. június 10. | Horváth Vanda

Az EFOTT az év legnagyobb hallgatói bulija 1976 óta, ahogyan a szlogen is mondja. Idén visszatér a gyökereihez, hiszen az elsőt szintén Pécs mellett, Abaligeten rendezték meg.

Az ország legnagyobb hallgatói rendezvénye 2010. július 13-tól július 18-ig várja a majdani, a jelenlegi, és még magukat egyetemistának érző leendő és rutinos fesztiválozókat.

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója hazánk egyetlen országjáró fesztiválja, amit minden évben máshol rendeznek meg. Ezért is egyedülálló a maga nemében, hiszen minden évben új helyszínen, új arcokkal és új zenekarokkal ismerkedhet meg az, aki ellátogat a rendezvényre. Az EFOTT-on szinte minden zenei stílus egy-egy képviselője megjelenik, így olyan színvonalas és nagyszerű zenekarok és előadók képviseltetik magukat, mint például a Vad Fruttik, az Irie Maffia, Copy Con, az Anima Sound System és a Depresszió. A koncerteken kívül Celebkemping, számos sport- és turisztikai program várja a résztvevőket, továbbá a közkedvelt stand up comedy csillagai feltűnnek egy-egy órára.

Az idei 4 színpad és számtalan bulisátor a Pécstől mintegy 16 km-re található, festői szépségű Orfűn lesz felállítva. A község lassan kiérdemelhetné a fesztiválfalu jelzőt, hiszen az ezen a rendezvénysorozaton kívül még több eseménynek biztosít helyszínt. A településhez tartozik még 3 tó és egy szuper kemping, de aki ennél urbánusabb élvezetekre vágyik, az fél óra alatt eljuthat Európa Kulturális Fővárosába, ahol szintén remek programokkal és barátságos szállásajánlatokkal várják az idelátogatókat.

A napijegy ára a 0. napra 2500 Ft, a többi napra 5900 Ft, elővételben 4900 Ft. Hetijegyet július 10-ig árusítanak, 13900 forintért. Jegyek a legtöbb ismert jegyirodában, valamint az egyetemeken és főiskolákon is kaphatók.

A népszerű előadók és a diákbarát árak idén is garantálják a fergeteges hangulatot és a felejthetetlen élményeket. Tehát a jelszó idén is: Csak szabadon…


Bővebb információ: http://www.efottklub.hu/ vagy http://www.efott.hu/



Szerző: Horváth Vanda
MÉDIAAJÁNLAT
KAPCSOLAT
DESIGN BY DESIGNSTREET.HU